Moby Dick

www.moby-dick.hu

A soproni Moby Dick a hazai rockzene élvonalának meghatározó együttese. Az energikus koncertjeiről elhíresült zenekar tagjai tinédzserként már a 80-as évek közepén országos népszerűségre tett szert. 1990-ben jelentették meg első nagylemezüket, amelyet azóta 10 sorlemez követett.

A zenekar az 1990-es években koncert látogatottsági csúcsokat döntött. A budapesti Körcsarnokban teltház előtt lépett színpadra,
de a Petőfi Csarnok szabadterének is rendszeres fellépője volt, ahol 1993-ban dupla teltházas koncertet rendeztek. Az egész Kárpát-medence magyar lakta területeire is eljutott a zenekar, közel 40 állomásos turné keretében. 1995 és 1996-ban, a Diáksziget Nagyszínpadán léptek fel.


 

 

 

 

 

 


10 év aktív, szinte non-stop turnézás után, a zenekar közös megegyezés alapján néhány éves pihenőre tért, majd 2002-ben,
4 év szünet után, a rajongók kitartó bíztatásának és koncert-meghívási ajánlatok hatására, a Moby Dick újból színpadra állt.
Az újkori koncerteken felszabadult energiák egy maximálisan feltöltődött zenekart mutattak. A várakozáson felüli siker a Moby Dick gépezet újbóli beindulását eredményezte, ami azóta is teljes erővel tart!


2003. év végén jelent meg visszatérő, 10. nagylemezük, a Golgota,
amelyet 22 állomásos, nagyszabású turné keretében, Total Hard
Festival-Tour néven mutattak be. Ezen turné, 2004. májusáig az egész országot bejárta, a legtöbb hazai élvonalbeli rock/metal zenekart felvonultatva. Az év rockzenei megmozdulásán több mint 15 ezer rajongó vett részt.

2005. ismét új lemezt eredményezett, Se Nap se Hold címmel, amely rögtön a MAHASZ lista 4. helyéről startolt.

A zenekar jövőre ünnepli a 25 éves jubileumát, amelyet nagyszabású és vendégekkel tarkított koncert-show keretében kívánnak megünnepelni a budapesti Petőfi Csarnokban, 2006. február 10-én.

Tóth "Gab" Gábor